107. cikk – Az arany négyzet rejtélye, 20. rész

Az első Angyalháború

Jeg-reg összerezzent. Mihael arkangyal! A seregek ura, kinek hatalmas termete betöltötte a sátort. Alakja erőteljes, de egyben megnyugtató volt. S volt valami fenséges Mihályban, ami által Jeg-reg teljes biztonságban érezte magát. Ekkor Mihály dörgedelmes hangja, újra felhangzott!

– Mikor ér vissza? Már itt kellene lennie!

– Mindjárt itt lesz! – válaszolt valaki a sátor bejáratától.

Erre Jeg-reg a hang irányába nézett. Egy számára ismeretlen, de gyönyörű angyal állt ott. Termetre ugyanolyan magas volt, mint Mihály, s láthatóan a hierarchia ugyanazon fokán állt vele. Ő mégis más volt. Aurája aranyban és mélyvörösben tündöklött, melyet át-átszőttek éjsötét vonalak. Smaragd zöld szemeiben pedig az univerzum látszódott. Jeg-reg még soha nem látott ilyet. Ki lehet ő?

Mihael is a hang irányába nézett.

– Lucifer! – kiáltott fel Mihály.

Lucifer? – ámult el Jeg-reg, ezt a nevet még kiejteni is tilos Atlantiszban, éppen ezért megpróbált „belehallgatni” az angyalok beszélgetésbe miközben a szíve a torkában dobogott, ám tudománya csődöt mondott. Ugyanakkor észrevett egy kristály által holografikusan kivetített több dimenziós térképet Mihael mögött, amely a két angyal kommunikációja folytán folyamatosan változtatta az alakját és a megjelenített információkat. Jeg-reg a térképet nézve jött rá, hogy hol is van. Ugyanazon a fennsíkon, ahová tegnap (bár ebben már nem volt biztos) „megérkezett”. Most látta csak, hogy valójában mekkora területről van szó. Észrevette a térképen azt az épületet is, ahonnan ide került, bár egy kicsit másképpen nézett ki, mint ahogy az emlékében rögzült. Majd rájött, hogy miért. Az építmény egy kisebb fajta erőddé vált az épület köré felhúzott védművek miatt. Árkok, fedezékek, s számára ismeretlen célú és funkciójú egyéb installációk voltak felhúzva mindenfelé… s rengeteg teremtmény. Mindenhol. Elámulva konstatálta, hogy milyen messze van a sátor az épülettől. Bár az itt lévő kristály kissé más fajtájú volt, mint az Akasha könyvtár kristályai, úgy döntött, hogy megpróbál még több információt kinyerni a kristályból. Maga is meglepődött, hogy sikerült. A kristály olvasása közben jött rá, hogy valóban abban a szentélyben járt, amit keresett. Bosszankodott is, hogy nem nézett jobban körbe. Majd jobban szemügyre véve a tájat rájött, hogy egy háború kellős közepébe csöppent. Az ősi háború, amiről mestere beszélt. A térképen mindenhol különféle fajú csapatokat látott. Kiolvasta a harcérték adatokat és elborzadt. A fennsíkon és környékén két hadsereg nézett egymással szembe, kb. 200-200 ezer fővel mindkét oldalon, a többi hadszíntéren pedig több százmillió harcos. Az elnevezésekből látta, hogy a fennsíkon települt csapatok zöme az Univerzum más – számára csak éppen hogy felületesen ismert – területeiről (Spica, Capella, Procyon stb.) vannak ide átcsoportosítva. A fegyverarzenál felölelt a szúrófegyverektől az energiafegyverekig mindent, kinek-kinek képessége, tudása és fizikai/fiziológiai megjelenésének megfelelően. Látta a múltbéli és a jelenleg is folyamatban lévő összecsapásokat itt és a többi hadszíntéren. Nem értett a harchoz, a fegyverforgatáshoz, de azt látta, hogy a helyzet szinte reménytelen. Mindenhol véres csatákat, ütközeteket látott váltakozó hadiszerencsével. Majd egyszer csak elfehéredett minden a szeme előtt. A kristály nem szolgált több adattal. Zavartan nyitotta ki a szemét, hisz’ nem értette mi történt, de a sátorban minden ugyanúgy volt, mint amikor pár másodperccel ezelőtt becsukta a szemeit.

Ekkor azonban minden szempár a Lucifer melletti vízgyűjtő edényre szegeződött, amelyben először lassan, majd egyre gyorsabban forrni kezdett a víz. Majd a vízből kivált egy alaktalan, amorf alakzat, amely szép lassan kezdett formálódni, hogy végül kilépjen belőle szárazon és teljes öltözékben egy humanoid.

Jeg-reg szájtátva bámulta a folyamatot. Mi volt ez? S ki ez a lény? Mert azt azonnal látta, hogy se nem angyal, s nem ember, se nem atlantiszi, se nem lemúriai, és egyáltalán nem hasonlított semelyik általa ismert humanoid fajra. Az ismeretlen, kicsivel alacsonyabb volt, mint Lucifer. Karcsú, izmos testalkatára lágyan rásimult könnyed ruházata. Hosszú, kékes-zöldes, fehérbe hajló, de alapvetően szőke haja, mély tengerkék szeme, és kissé kékesszürke árnyalatú bőre volt. De a legfurább az volt Jeg-reg számára, hogy akárhogyan is próbálkozott, nem tudta megállapítani, hogy férfi vagy nő? Tudta, hogy azokban a világokban, ahol nem volt szükséges a kettősség megélése, az ott élők – akár csak az angyalok – androgünök, s az általuk képviselt semleges (egyensúlyi) energiát tükrözi fizikai megjelenésük, de az idegen egyszerre sugározta magából mind a női, mind a férfi energiát, és sok mindent el tudott volna Jeg-reg mondani róla, csak azt nem, hogy semleges. Gondolataiból az jövevény hangja szakította ki.

– Utálom a lavórjaidat, Luc!

Jeg-reg összerezzent a hang hallatán. Ezt a hangot hallotta a szentélyben, mielőtt elmerült volna a tóban. Ki lehet ő?

– Érted!!!! Uuuutááááálooooom! – nyomatékosította nem tetszését az ismeretlen.

– Bocs, máskor majd medencét építek – replikázott Lucifer, ám további mondanivalóját Mihály szakította félbe.

– Elég! Jelentést kérek! – pattogtak a főangyal szavai. – Parancsnokok, hozzám! – adta ki az utasítást a fővezér.

Lucifer és az idegen egymásra néztek, s Jeg-reg számára nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a két teremtmény jó pár eon és jó pár lövészárokban eltöltött idő tette elválaszthatatlanná.

– Ennek meg mi baja? – morogta az orra alá, inkább csak magának az idegen.

– Száre! – szólt Lucifer. – Nem felejtettél el valamit?

– A pap! A francba – kapott a fejéhez a jövevény. Gyorsan visszafordult a vízgyűjtő edényhez és a vízből lassan elkezdett kihúzni egy atlantiszit, aki, ahogy földet ért, próbált levegőt venni, de a száján és az orrán keresztül csak a víz távozott. Próbált köhögni és megszabadulni a tüdejében felhalmozódott folyadéktól, de rövid próbálkozás után összeesett és nem mozgott többet.

– Egy újabb üzemi baleset! – hangzott fel egy hang a sátor bejáratától. – Nem lesz egy kicsit sok(k)?

– Gábriel! – kiáltott fel örömmel az idegen, s megölelte az angyalt.

– Talán többet kellene gyakorolnod Ire!– hallatszódott a bejárat felől. – Ha meg akartad ölni, ahhoz kár volt idáig elhoznod, ha pedig élve kellett volna…hááát…nem sikerült!?!

Jeg-reg összerezzent.

A sátor bejáratánál, ahol ezelőtt még Gábriel állt, most két lemúriai szépasszony állt, méghozzá két nozama, akik megvetően, gúnyosan mérték végig az idegent. A nozamanok veszedelmes, félelmet nem ismerő, szinte már kegyetlen, az elemekkel nagyon jó bánó harcosok hírében álltak. Nem a gyógyítás volt az erősségük, bár ők maguk – szerényen – végső gyógyítónak hívták magukat – már ha a fénybe küldést gyógyításnak nevezzük. Mellettük minden hímnemű – legyen az bármely fajú és rendű – teremtmény azonnal rosszul kezdi érezni magát. Ez most sem volt másképpen és a sátorban lévő férfiak ösztönösen hátrébb húzódtak egy-két lépést. Jeg-reg testét is kiverte a hideg verejték, de a belsejéből felszabaduló érzéseitől mozdulni sem tudott. Az egyik nozama észre is vette mozdulatlanságát és éjfekete szemei egybeforrtak Jeg-reg szemeivel, s ebben a pillanatban valami édes borzongás futott végig lelke és teste mélységeiben. Nem tudta, hogy mi ez… Mozdulatlanságának Ire (vagy Száre, Jeg-reg már nem is tudta pontosan) szavai vetettek véget.

– Na de hölgyeim, még gyerek! – válaszolt az idegen valami furcsa hangsúllyal.

Jeg-reg csak a szeme sarkából látta, hogy Lucifer és Gábriel fejüket lehajtva röhögnek, míg a többiek még mindig feszült, néma csendben figyelik a párbeszédet.

– Ennek – bökött Gábriel a test felé, miközben visszavette a szót – nem fog örülni Mihael!

– Vigyétek el! – dörrent Mihály hangja végszóra, mielőtt még bárki válaszolni tudott volna Gábrielnek.

– Kussoltok! – jutott el még Jeg-reg füleihez az idegen gondolata, amit Gábrielnek és Lucifernek címzett, de nem igazán értette, mert a két főangyal továbbra is némán röhögött.

Jeg-reg ezt követően már csak foszlányokban hallotta, hogy Mihálynak miről tesznek jelentés az angyalok, az idegen és a többi faj vezérei, parancsnokai; s csak azt érzékelte, hogy a kristály térképen folyamatosan változik a harci helyzet, annak függvényében, ahogy és amit a parancsnokok és az egymás után érkező futárok, felderítők jelentéseiket megtették.

Töredékesen hallotta a jelentés, miszerint a harcosok között egyre nagyobb az elkeseredettség, a reménytelenség. Az állomány hallott a többi hadszíntéren történt visszavonulásokról, vereségekről, amelyek a fennsíkra történő erőátcsoportosítások, csapatösszevonások miatt következtek be. A segédcsapatok, pl. az emberek, vagy az Alfa Muscae-ról származók kaúbáltlezik körében megrendült a bizalom mind a közvetlen parancsnokok, mind az angyalok iránt. Ha a harc továbbra is elhúzódik, ezen egységek esetén nagy valószínűséggel kell számítani nagyszámú dezertálóra, amely tovább fogja rontani a morált, és így az esélyeket is. Hallotta, hogy az itt lévők nem számíthatnak további megerősítésre, s a tartalékokból is újabb és újabb egységeket kell harcba vetni. A számvetések alapján – ha a harcok intenzitása nem változik – kb. még két hétig tarhatóak az eddig elfoglalt állások. Ekkor Jeg-reg fülét Lucifer gúnyos, de fájdalmas nevetése, majd szavai csapták meg.