106. cikk – A levegő rendjének főpapja, a felemelkedett mester

Ah-met-tá-ahm, a levegő rendjének főpapja, elmerülten hallgatta a királyangyalok beszédét. Szívében megerősödött reménnyel megszorította At-in-a kezét, majd elhagyták a mennyei bolygókat.

– Míg én az angyalokkal beszéltem, merre jártál At-in-a?

– Csak az oltárnál voltam, elmerültem az egy végtelen szeretetében. Lelkem ujjongott és úgy éreztem, hogy a túlcsorduló hálámmal szolgálhatom a létezést. Örülök Ah-met, hogy újra melletted lehetek.

– Azt szeretném, hogy ez a pillanat örökké, így legyen, At-in-a. Talán mi is egyek lehetünk, mint a rózsa és a pillangó.

– Vajon tudja-e a rózsa, hogy minek örül a pillangó? Meg tudja-e adni a pillangónak, ami létezése szerint jár neki? Nagy a társadalmi távolság közöttünk – mondta kissé szomorúan.

Mire a mondat utolsó szavai elhagyták At-in-a ajkait, már újra a főtemplom előcsarnokában voltak, ugyanis a fénykapu pillanatok alatt visszarepítette a két mennyei utazót. Ah-met-tá-ahm, ahogyan elérte az első aranyozott oszlopot az előcsarnokban, nem törődve a feladatukat végző papokkal és figyelmen kívül hagyva a kerubok mindent látó szemeit, egy gyors mozdulattal magához ölelte At-in-a-t és az oszlop mögé húzva megcsókolta. Ebben az ölelésben benne volt a mindenség teljes pillanata, éppen úgy, ahogyan a teljesség időtlen volta is. At-in-a, a nagy meglepetésében, még ellenkezni sem tudott, elsőre megfeszült teste elernyedve olvadt el a főpap kezében. A két test úgy izzott fel az arany oszlop árnyékában, mint két, egymáshoz közel rakott gyertya egy sötét szobában. Bár külön testben voltak jelen, de lelkük fénye eggyé olvadt. Mind teljesebbé és szabadabbá válva tapasztalták meg a létezés szeretetének végtelenségét. Így érte őket tetten Arafiel angyal:

– Ó, élő orákulum, bocsánatodat kérem, hogy megzavarlak bizonyára fontos teendőd közepette. Nagyon fontos megbeszélni valónk lenne, ha esetleg el tudnál szakadni kedves vezetődtől.

Ah-met-tá-ahm, az élő lelkiismeret, a levegő rendjének főpapja, kezével próbálta jelezni az angyalnak, hogy most éppen nem ér rá. Arafielt ez látszólag egy cseppet sem zavarta, hiszen ő az erő, fenség és a szigorúság megtestesítőjeként volt jelen a templomban, így esze ágában sem volt ott hagyni a két utazót. A helyzet kezdett egyre komikusabbá válni, főleg azután, hogy a kis csoportosuláshoz csatlakozott még két angyal, Tattwaiel és Pedael is. Így az első oszlopsornál, kisebb tumultus alakult ki.

– Azt hiszem, az életöröm ilyen szintű példáját nem mostanában láthattunk itt a templomban – bólogatott Tattwaiel a többiek felé.

– Teljesen egyetértek veled – hagyta jóvá Pedael angyal –, a felszabadulás mindig együtt jár az életörömmel.

– Nem vagyok biztos benne, hogy ennek itt van a legmegfelelőbb helye és ideje. Főleg azért sem, mert mindenképpen beszélni volna szükségem a főpappal – szólt közbe Arafiel.

– Ebben most nem tudunk egyetérteni – vette át a szót Arafieltől Tattwaiel.

A három angyal, körbezárta a párt és élénk eszmecserébe kezdett. Talán még most is zajlana ez a beszélgetés, ha a főpap nem unta volna meg, hogy jelenlétükben úgy beszéljenek róluk az angyalok, mint két furcsa szerzetről, akik ráadásul nincsenek is ott. Kibontakozva a csókból, de még mindig a karjában tartva At-in-a-t, így szólt:

– Tiszteletre méltó angyalok! Köszönöm szépen nemes szavaitokat, de mi most elmegyünk lepihenni. Arafiel, kérlek, este keress fel a levegő főtemplomában lévő szálláshelyemen.

Kézen fogva At-in-a-t, kibújt az angyalok gyűrűjéből, és a pár szinte futva hagyta maga mögött az előcsarnokot, benne a három elképedt angyallal.

Ez most a szabadság pillanata volt, amikor nem lehetett fontosabb ennél semmi. A szárnyalás, a szabad szárnyalás könnyedsége, amit nem lehetett elvenni kettejüktől. Egyik a másikat szellemi fókusza középpontjában tartotta, így segítve egymás gondtalan szárnyalását és lubickolását az életörömnek végtelen óceánjában. Nem, itt nem volt külvilágnak és külső szónak helye, itt csak a pillanat létezett. Az, amit egymásnak adnak önmagukból, önmaguktól. Ezt a faképnél hagyott angyalok is jól tudták és mélységesen megértették. Még a korábban elégedetlenkedő Arafiel is érezte a helyzet komolyságát és összetettségét. A főpap és At-in-a is teljes mértékben tisztában volt mindezzel. Tudták, hogy a továbbiakban senki nem fogja őket zavarni. Ez a pillanat más. Ez a pillanat a teljességé. Azé a teljességé, ami végtelenné nyúlva, időtlen időkön át, önmagába visszatérve mutatja meg a valódi összetartozás és odaadás hullámzóan képlékeny, mégis mélységes szeretettel teli mivoltát. Az életöröm valóságát.