104. cikk – Az új hajnal, 17. rész

A tárgyak ragyogtak körülötte, mindent összefüggő fényháló borított, mint ha aranyszínű ködben lebegett volna a világ. Élő, eleven lüktetés hullámzott végig ebben a mindenségben. Ott ült előtte, felette mestere, és mintha második napként létezne, egész testéből áramlott ki ez a fény. Kékes lila gömb indult ki most Ét-ám arcából, és határozottan átszelte a kettejük közötti távolságot. A gömb ott lebegett homloka előtt, majd mintha egy tölcsérbe szívódott volna fel, úgy lépett be a testébe. Ahogy ez megtörtént, Nát-loz tudtában megjelent egy gondolat.

 

– Üdvözöllek, tanítvány … a néma beszéd első óráján. Kérlek, jegyezd meg, a létezésnek végtelen színterén vagy jelen. A tág tudat, a szépség és a hála tudatos felismeréséből, a dolgok önazonosságából fakadó rácsodálkozásnak művészete ez.  A létezés rendje, az a szükségszerű valóság, hogy minden egyből származik, ennek az egyetlennek a műve. Így csak a korlátozott érzékelésed és ezen érzékelések igazság voltának teljes elfogadása hitette el veled, hogy az egy külön vált.  Amikor a szépség és öröm eksztázisán át kitágítod a tudat felfogó képességét, akkor megélheted azt a valós kapcsolatot, hogy minden mindennel összefügg.  Az egység megjelenhet úgy, mint dinamikus energia kapocs, és megjelenhet úgy is, mint információ. E kettő egy. Ennek a neve: Ma-áth, azaz valóság. Figyelj és élvezd, érezd!

Nát-loz óvatosan, maga sem tudta miért, de elfordította a fejét. A bokrok és a fák között egy kék energia „kígyót” látott közeledni. Az energia fonál lassan tapogatózva, imbolyogva haladt előre. Az elején, pont, mint a valós kígyók esetében, szemet, szájat és orrnyílást lehetett látni. Pillantásuk találkozott, és a kígyó már ugrott is…

– ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – Nát-loz pillanatok alatt esett ki a meditáció állapotából, száját hangos üvöltés hagyta el. Felugrott és a pálmafák közé vetette magát fedezéket keresve, meztelen testét védve.

Ét-ám egész testében rázkódott a nevetéstől. – A valóságoknak őrei vannak. Éppen úgy, ahogyan a fizikai valóságban vigyázunk a rendre, a szellemi lét más síkjain is vannak őrzők. Ő Zsu-eru kígyó, a felemelkedett mesterek védelmezője.  A tanítványok bosszantója, mert gyakorlás közben kedvét leli az ijesztgetésben. Valójában az éberség és az előítéletmentesség felügyelője. A létezésben az egy szolgálatát látja el a káosz erőivel szemben. Testének alakja jól jelképezi a gondolatok egymáshoz fűződésének láncolatát. Ő maga a végtelen egység és összeköttetés jelképe. Mindenhol ott van, ahol struktúra és rendszer van. Akinek a tudati szándéka tiszta és a fény, az egyetlen én, a mindenhol megjelenő valóságát hirdeti, annak nem kell tartania tőle.  Mi lenne, ha előjönnél a fa mögül tanítvány? – fejezte be mondanivalóját, még mindig nevetve. Ehhez a nevetéshez egy másik lény kacagása is társult. Al-uyg, a halhatatlan, meghallva Nát-loz sikítását, pillanatok alatt ott termett, hiszen a világért sem hagyott volna ki egy jó kis nevetést. Most ott lebegett Ét-ám mellett, gomolygó alakján átkúsztak a Nap sugarai.

Nát-loz igyekezett lecsillapítani még mindig szaporán verdeső szívét, és óvatosan előbújt a fa mögül. Fejét ide-oda forgatva lépdelt, teste ugrásra készen várta a kígyó megjelenését.

– Szerintem jobb, ha megpróbálod zaklatott gondolatodat lecsillapítani – ajánlotta Al-uyg. – Zsu-eru nem a létezés ezen szintjén cirkál – majd mondatát befejezve, hamiskás mosollyal – amit persze senki nem látott fizikailag – megpróbált Nát-loz elméjéhez férkőzni.

– Meg ne próbáld, kópé! – lépett közbe Ét-ám. – A tanítványnak pihenésre van szüksége. Mára végeztünk! A főpap már vár benneteket. Al-uyg, foglald el helyedet újra Nát-loz-ban, ezt üzente. Öltözzetek fel, visszatértek a szálláshelyre, esteledik már.

– Nát-loz és Al-uyg, gyertek hozzám! –érkezett is meg gondolatban a főpap utasítása, megerősítve Ét-ám előbb elhangzott szavait…