101. cikk – A levegő rendjének főpapja, a felemelkedett mester

Ah-met-tá-ahm, a levegő rendjének főpapja, elmerülten hallgatta a királyangyalok beszédét. Az angyalok beszédét, ami inkább volt éneklés, ugyanis másként nehezen lehetne leírni azt a mély áhitatot, ahogyan kiejtették a szavakat. „Szájukból” fényként ömlöttek a világok sorsát befolyásoló erők. Így beszélni csak azok tudnak, akik megértik a szó misztériumát. Az első és egyetlen szóét, ami létezésre bírta a magában nyugvó erőt. Ez a szó a Legyen: a teremtés első és mély, egy és egészét magában foglaló, egyetlen rezgése. A kezdetben levés rezgése. Ahogyan megélte a zene és a szó ilyen fenséges megjelenését, szeméből könnyek szöktek elő. Könnyezett, mert sajnálta a feleslegesen kimondott és elpocsékolt erőket, amit még tudatlan korában, fecsegésével szétszórt. Könnyezett azért is, mert örült, hogy megérthette és megélhette a szó ilyen mély misztériumát.

Így döntött is, miután visszatér a mennyei bolygókról, az embereket a szó művészetére fogja tanítani:

A szóról foglak tanítani fiam,

Arról az erőről, ami a kimondott szavakban van.

Minden szó önálló életre kel, miután elhagyja ajkadat.

Elindul, hogy a végtelenben beteljesítse sorsát.

Bánj hát vele megfelelően.

A szó, ige is egyben, ami a létezést,

mint kovász a kenyeret, összetartja.

A szó fegyver is egyben,

így minden szó igaz és minden szó éltet.

És a szavak, mint erők ereje, teremtenek.

Így te is teremted általuk sorsodat.

Amit szóvá tesz az ember, lelkének teljessége.

Amit meggondolatlanul mond ki, fejlődésének mércéje.

A szó, az egyetlen Isten teremtő létezése.

Amikor szólsz, vagy szólítasz, esetleg szóvá teszed,

Tudd meg: erősíted, megteremted, létezéseddel fenntartod.

A szó, ha ajkadról erőtlenül cseng,

Tudd: lelkedet nem tetted bele.

A szó mely másokat elítél, kimondójának

fejére hull vissza.

Mert a létezés az életet és az igazságot támogatja.

Öt erő, így öt irány lapul minden IGAZ szó mögött:

A jelen ereje: a békesség

A múlt ereje: erőszakmentesség

A jövő ereje: toleráns, a szabadság tiszteletben tartása.

A teremtés ereje: Szeretet

Az elfogadás ereje: Önkéntesség.

Öt erő, így öt irány lapul minden téves szó mögött:

A jelen ereje: nyugtalanság

A múlt ereje: erőszak

A jövő ereje: az elhatárolódás, a falak fenntartása.

A teremtés ereje: félelem

Az elfogadás ereje: a kudarc.

Így a szó láthatóvá válik,

Ami látható, az sorsoddá alakul.

Képes vagy tehát! Erősítsd meg képeidet!

A bölcs ezt a tudást helyesen alkalmazza.

Teljessé válik hát, még a halkan kimondott szó is.

Fogadd meg szavam, és fogd meg Szavad.

Áldássá válik így életed.