A tűz piramisa

Ezen az alkalmon, az akarat örökké jelenvaló csodájáról fogunk beszélni. Olyan kérdéseket vizsgálunk meg, mint például: honnan jön a tűz, ami minket előbbre űz. Vajon a végtelen jelen szempontjából, mi is az, hogy akarat?
Talán az lenne, ahogy a tudományunk jellemzi? Idézem: „A lelki törekvé-seknek az a leghatározottabb formája, amelyet szándékosság, céltudatosság és a választási lehetőségek közötti döntés ténye jellemez.”
Vagy talán az, ahogy a keresztény lexikon értelmezi: „akarat (lat. voluntas): az ember egyik szellemi képessége, mellyel- mint személy-, állást foglal, dönt és cselekvéseket indít el, vagy tilt le.
Az akarat működése feltételezi az értelmet. S az emberi cselekvés e két képesség együttes munkája. Ellentéte: az ösztön. - A Szentírásban az ÓSz-ben ~ az emberi szív mozgató ereje; mint személyes központ, a befolyásolható indulatok, rezdülések székhelye”😊
Ezen az alkalmon tehát körbejárjuk, -hiszen meg nem érthetjük-, magát az akaratot. Sokszor halljuk azt, hogy ismerjük fel, mit is akarunk. Tényleg, te mit is akarsz?
A tág jelen szempontjából, az akarat tehát: szívünk szeretetáramlásának végtelen mozgását jellemző információ. Ezen a vasárnapon, szívűnk akaratának felismerésére, az energiák átélésére törekszünk.

„Az emberekből általában nem az erő hiányzik, hanem az akarat.”

Victor Hugo

Tematika - (10.06. 9:00-14:00.)

Az akarat valósága:

„Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.” Dzsaváharlál Néhrú bölcs mondása lesz ebben az órában a vezérfonalunk, hogy megízleljük a szabadság akaratát.

Mire is való az akarat?

„Vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt! Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bárennyire is csíp és éget! Tégy rá feledéstapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt!” Vass Albert, nagyon szép intelme vezet bennünket ezen az órán.

A fény, mint az én fényképe.

Amikor munkálkodunk, akkor teszünk szívünk szavának beteljesedéséért. Mert minden akarat, a saját létének céljában válik nyilvánvalóvá. Vajon hol a különbség, a vágy, az akarat, és az önzés között? Mitől válik tehát egy akarat, teljessé? Mi is jelent az a szó: szándékosság, céltudatosság, döntés.

A tűz piramisa

A módosított piramis 10 alapelvét és elkészítésének módját tanuljuk meg ebben az órában. Ahogyan a nagy filozófus császárunk Marcus Aurelius mondja: „Fogadd el a sors akaratát, és szeresd azokat, akiket a sors az utadba vezérel, mégpedig teljes szívedből!”

Kirakásaitok elemzése.

Kirakásotokat, a tűz piramisának rendszerébe átfordítva nézzük meg, hiszen így láthatod, hogy akarod-e, vagy nem akarod, azaz szíved szeretetéből nyilvánul- e meg, vagy egod vágyából fakad-e

2024. 10. 06. 09:00-14:00
0 nap 00 ó 00 p 00 mp

20.000 Ft

    A jelentkezés gombra való kattintással elfogadod az Adatvédelmi szabályzatot!