Pipicz Tamás

Mestertanár

Pipicz Tamás vagyok, a Szimbolikus Szellemi Piramis mestertanára.

 

Mielőtt kapcsolatba kerültem a Tarot-val, gépészmérnökként főiskolai, mérnök-közgazdászként egyetemi diplomát szereztem. Természetesen „véletlenül”, de földi vezettetéssel jutottam el Attila bemutató előadására, majd az alap tanfolyamra. És ott ragadtam – hiszen számolni kell, az pedig mérnökként megy. 2010 óta tanulom, 2014 óta tanítom a Taro-t, az élet törvényét.

 

Azóta életem egyre több területén tapasztalom a tanítások valóságát. A tarot tanít. Napról napra mutatja – néha tréfás arcát felvillantva -, hogy a tanítások igazak. Haladás és körforgás. A körforgás örök – ez a TÓRA, a TÖRVÉNY. A körforgásnak eredője van: lefelé vagy felfelé. A fő cél: felfelé tartani. Eközben örömben élni, boldognak lenni.  Életem gyakorlati részében visszatükrözve az elméletet. Minden ott van: feladat, teremtés, tanítás, előrehaladás. Kiáradás és hallgatás. A leckének vannak nehezebben megtanulható részei is, mint például a szeretet, elfogadás.  De az alap mindig kapaszkodót ad. Az 5 elem tanítása igaz.

 

Nincs meggyőzés, bizonygatás. Nem kell. A bizonyosság önmagunkban keletkezik. Hogy a kulcs mi magunk vagyunk. Képes vagyok, tudok haladni. Haladok. Hitben. A megfoghatatlan megfogható. A sugallat igaz és helyes – megcselekedve helyes irányba vezet. Ha nem cselekszed, jön a jelzés, hogy amit tettél, nem helyes. Minél előbbre haladsz az úton, annál gyorsabban jön a visszajelzés.

 

A haladás – VAN. Legnagyobb és legfontosabb tanítás számomra a folyamatos változás megértése, elfogadása, helyes megélése. Mert a haladás, a fejlődés a lényeg. A tarot a változásban a felfelé vezető út esélyét adja. Terel és vezet – az ÉL-vezet.

 

Az angyali segítséget megemlíteni – megkerülhetetlen. Ott van. Nem érted. Nem is érzed. Csak részben. Utána szembesülsz vele. Hogy belesülsz az értelmezésbe. Majd csapkodod homlokod, térded. Tényleg. Hát ez az üzenet. Meglátod, mi a valódi másként látás. És egy mozaik a helyén van. A pár négyzetkilométeres puzzle-ban egy darab. Légy érte hálás. Hogy legalább egy dolog a helyére került. Katarzis. Jöhet a következő feladat.

 

Félrement teremtés? Van ilyen. Megélni nem éppen kellemes – bár a tanítást megérteni még így is élvezetes. Hát így is lehet. Ami nem tökéletes útja a haladásnak – de jobb a semminél.

 

Mestertanár. A cím nem érdekes. A tartalom igen. A tanítás tanulás is. Ezt jelenti, hogy a név kötelez. Inspirál. Kötelez. Hajt előre. Én is hajtom Őket J. Mindenki haladhat egyénileg, de tudni kell. Ki sokat, ki kevesebbet, mert ez nem lényeges. Személyre szólóan. Lépésről lépésre. Az elméletből így lesz gyakorlat. A tanuló kapaszkodókat kap. Egyénileg erre alapozva haladhat. Kérdéseik, megértési különbségeik próbára tesznek. Így tanítja a tanuló a Mestert. Válasz mindig van – mert a felismerésekhez kérdések kellenek.

 

Célok a fejlődéshez. A ködös képek. Ha ezek léteznek, az eredmény csak előrelépés lehet. Az élet élvezet. Jelen. Ez a jövőbe vezet. Így legyen. Így VAN.

Oktatási szám

H-0007 FO