Hajdú Zsolt

Mestertanár

Hajdú Zsolt vagyok és 1979. február 13-án, Cegléden láttam meg a napvilágot Hajdú András, autóbuszvezető és Kaiser Margit, varrónő első gyermekeként. Az öcsémet Norbertnek hívják és 4 évvel fiatalabb nálam. A biztos alapot képező föld jegyű szülőkhöz, mind a ketten levegő jegyben születtünk. Csak ez a biztos alap képes elbírni kettőnk szárnyalását. Őt a műszaki dolgok, a szerelés és a számítógép világa vonzza. Ebben érzi teljesen otthon magát, ebben tud igazán kiteljesedni. Feleségével: Helgával boldog házasságban élnek, Ő az összefogó és összetartó eleme a családnak, melyből két levegős jegyű gyermek született.

A keresztlányom: Gréti, nagyon érzékeny és eleven, okossága is teljesen egyedülálló.

Az unokahúgom: öcsém második kislánya: Bianka: koraszülött lévén az egyéni alapok megerősítésére készteti a családot, Ő a család változásával együtt halad, változik és fejlődik. Gyermekkoromban, mint egy kakukkfióka tekintettem a világra, akinek minden új volt. Egy szeretetteljes és boldog családba születtem. A családi harmónia ellenére a nagyszüleim ki sem állhatták egymást, mint Rómeó és Júlia történetében.

 

A két család közötti feszültséget az apai vonal: gazdag, művelt felsőbbrendűsége ütközött az anyai vonal: szegény, egyszerű, munkaszeretetével. Akkor még nem tudtam, hogy a két család közötti feszültségnek köszönhetem a testemet borító kiütéseket és az oly sok mindenre kiterjedő asztmát és allergiát. Akkor még nem tudtam azt sem, hogy a két család közötti különbségek áthidalása, miatt érkeztem hozzájuk. Ezek a szélsőségek mindig végigkísérték az életemet. Édesapám korai elvesztése miatt, (15 éves voltam) védtelennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam, amely az élet felvállalását és a felelősségvállalás kialakulását blokkolta bennem. A családi vállalkozásban (pizzéria és panzió) való munkám révén az emberekkel való kommunikáció kapcsán éreztem azt, hogy szeretnék az emberek lelkével foglalkozni, és ha lehet, akkor valamilyen módon segíteni is nekik. Minden ember keresztülmegy, olyan dolgokon, olyan élethelyzeteken, melyet nem tud ép- ésszel felfogni, megmagyarázni, valamint, hogy mik azok az erők és törvényszerűségek, amelyek a háttérben megbújnak és hatnak, működnek. 2005-ben megházasodtam, majd másfél évre rá el is váltam, ennek egyik oka, hogy a lelkemben elképzelt idillikus családkép nem egyezett a valósággal, amely szakadáshoz vezetett. Ilyen volt az édesanyám és a volt feleségem közötti rengeteg hasonlóság és mérhetetlen ellenszenv és ellentét is. Talán 2005 volt az az év, amely megváltoztatta életemet. Ekkor ismerkedtem meg egyik ismerős által James Redfield: Mennyei prófécia könyvével, mely nagy hatással volt rám.

 

Ekkor még nem láttam a könyvben lévő összefüggéseket, de nagyon magával ragadott a történet. Ekkor kaptam segítséget az egyik ismerősöm által, hogy megismerkedhessek a TAROT-tal. Így beiratkoztam Jászberénybe Csákó Zoltán tanfolyamára, amelyen egyre közelebb kerültem önmagamhoz és már kezdtem világosabban látni az élet törvényszerűségeit. A Jászberényben formálódó kis közösség, mely a Csend Szigete néven vált ismerté. Életem második otthonává lépett elő, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Mivel oly sokat hallottam annak idején a MANTRA főiskoláról, jelentkeztem Dr. Vodokov Borisz masszázstanfolyamára. Már ekkor kezdet bennem motoszkálni a gondolat, hogy olyan dolgot szeretnék csinálni, amivel egyszerre tudom gyógyítani az ember testét és a lelkét is egyaránt.

 

Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ebben az iskolában szeretnék tanulni, itt szeretném az eddigi tudásomat tovább mélyíteni. 2010-ben jelentkeztem is. Itt találkoztam az általam tanulmányozott Tarot rendszer: a Szimbolikus Szellemi Piramis atyjával: Lekszikov Attilával, magával a forrással. A TAROT szeretete nem múlt el, sőt tovább erősödött és elkezdtem mindent ehhez viszonyítani és e köré rendezni. A TAROT jelenleg is az életem egyik meghatározó alappillére. Akik ismernek, tudják, hogy szeretek sokat gondolkozni az élet törvényszerűségein, hogy mi miért is történik pontosan, és ez hogyan befolyásolja majd későbbi életemet.  Nekem ez segített abban, hogy megértsem és el tudjam fogadni a jelenlegi életemet.

 

A Tarot volt az, amely inspirált, és amellyel sikerült bepillantást nyernem emberek életébe. Ez az eszköz tette számomra lehetővé, hogy megláthassam azt, amit ők nem, hogy hogyan tudnak változtatni jelenlegi helyzetükön, hogy újra harmónia és egyensúly költözzön életükbe és szívükben, de ugyanez az eszköz volt az is, amely által megláthattam a mások életében Önmagamat és Önön sorsomat.

 

Másoknak segítve értettem meg, hogy hogyan is változhatom és változtathatom meg saját életemet. Mivel oly sok mindent kaptam ettől a „valamitől”, ami nem más, mint maga az ÉL-et, maga Isten, vállalkoztam arra, hogy másokkal is megértethessem a benne rejlő Csodát. Az élet változásának és összefüggésének folyamatát. Ezért 2013-ban elkísértem alapító mesterünket Egyiptomba, hogy a Fehér Sivatagban vállaljam, hogy a Piramis Tarot mestertanára legyek és így segítsek másoknak.

 

Oktatási szám

H-0005 FO