• Aldabra. Jeg-reg lázasan kutatott emlékezetében, de semmit nem talált ott erről a bolygóról.

    – A mentális vagy a verbális kommunikációt részesíted előnyben? – szakította ki Jeg-reget gondolataiból Száre kérdése.

    – Ahhhh…. verbálist. A mentális kommunikáció még nem megy minden helyzetben. – szabadkozott.

    – Rendben! S kérlek, vedd fel ezt s viseld mindig, míg itt vagy – s Száre egy könnyű, Jeg-reg számára ismeretlen anyagból készült mellényféleséget adott át a fiúnak, melyet egy díszes övcsat fogott össze a derekán. Jeg-reg jól emlékezett arra, hogy találkozásuk pillanatában Száre kezében nem volt semmi, így kissé zavarodva vette fel a mellényt, a htilelektől reggel kapott ruházata fölé. S ez is olyan volt, mint amit pontosan rá szabtak.

    – Jól megy a szemed színéhez! – mosolyod el Száre. – S hogy válaszoljak a kérdésedre: a mellény különleges anyagból készült és a rajta lévő szimbólumok egyfajta erőtért képeznek körülötted a fegyverek hatásai ellen…de csak egy darabig. A mellény csak a tiéd. A szimbólumok lekövetik az energiarendszered változásait, így ne lepődj meg. hogy formájuk, színük változik, kivéve a csaton lévő alapszimbólumot. Remélem tetszik.

    Jeg-reg soha nem látott még ilyen jeleket. Illetve egyszer, de….?!?

    – Ki vagy Te? – kérdezte immár bátrabban Jeg-reg Szárét.

    – Mondtam, Ka-Ire la Vuls vagyok az Aldabráról. Jelenleg a kísérőd és vigyázód.

    – Vigyázóm? De nekem nincs…- szólt közbe Jeg-reg.

    – Igen? – emelte fel kérdőn a hangját Száre. – Nincs szükséged rá? Akkor máskor időben szólj mesterednek, hogy nem kell Mihálynak üzennie az érdekedben… kérlek – folytatta Száre élesen mondanivalóját. Talán túl keményen is.

    Jeg-reg nem volt hozzászokva ehhez a hangnemhez. Mindig érezte, ha elszomorította tanárait, mesterét valamivel, de soha ilyen nyersen még nem oktatták ki. Kissé megszeppent.

    – Nem, nem úgy értettem…csak tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy, s én meg nem akarok zavarni – próbálta Jeg-reg menteni a menthetőt.

    – Jól van – enyhült meg Száre. – Én is túlreagáltam. Ám egyet jól jegyezz meg, mindig azt tedd, amit mondok, s akkor nem lesz gond. De ebben a pillanatban elfordította a fejét, hogy a fiú még véletlenül se vegye észre, hogy egyáltalán nem biztos az előbbi kijelentésében.

    – Szóval, Aldabra! – válaszolt Száre Jeg-reg ki nem mondott kérdésére, aki nagyon meglepődött, hogy ilyen könnyedén olvasnak gondolataiban.

    – Elhiszem, hogy nem hallottál a kék bolygóról, hisz’ jó pár ezer év óta nem létezik. Egyik nap még létezett, majd a másik nap megsemmisült. Én vagyok fajom egyetlen és utolsó képviselője. De már nem sokáig…

    Jeg-reg nem értette tisztán az utolsó mondatot, de Száre hangsúlya azt súgta neki, hogy nem kíván erről a témáról többet szólni most. Némán lépkedtek egymás mellett, mikor hirtelen megszólalt Száre:

    – Majd… egyszer…. megmutatom neked!

    S ekkor Jeg-reg lelki szemei előtt fel-felvillant néhány kép Aldabráról, de nem igazán tudta a Száre által megosztott mentális képeket fogadni és értelmezni. Továbbra is csendben mentek egymás mellett és Jeg-reg fejében kavarogtak a gondolatok. Annyi kérdése lenne, de azt sem tudja, hogy tegye fel. Száre egyszer csak felnevetett.

    – Szóval izgat, hogy férfi vagyok-e, vagy nő? – tette fel hangosan, nevetve Jeg-reg ki nem mondott kérdését saját magának Száre.

    Jeg-reg újra bosszankodott egy keveset, hogy nem tudja elrejteni gondolatait Száre előtt, de valóban izgatta beszélgetőpartnere neme, ugyanis Száre egyszerre volt nagyon nőies és egyszerre volt nagyon férfias, csak éppen „semmilyen” nem volt.

    – Emlékeztetsz az aldabrai tanács egyik vénjére – kacagott továbbra is Száre. – Anyám szerint születésem után naponta eljött hozzánk és figyelte fejlődésem. Majd miután nem jutott semmire a vizsgálódását felfüggesztette a serdülőkoromig. Mikor eljött a beavatásom ideje, újra meglátogatott minket és kérdezgetett mindenféle fura dolgot. Nem is értettem, csak nevettem rajta és a kérdésein. Őrültnek tartottam, s nem csak én…Csak utólag – jóval a megpihenése után – tudtam meg, hogy ő volt az egyetlen a tanácsban, aki nem szörnyszülöttként, testi fogyatékosként tekintett reám, s azért tanulmányozott, mert azt gondolta, hogy én lehetek az aldabraiak fejlődésének következő fázisa. Azt gondolta, ha megtudja „titkom”, akkor felgyorsíthatja népem fejlődését. Neki köszönhetem, hogy egyáltalán részt vehettem az avatáson, és hogy a bolygó felszíni őrzői közé léphettem. Soha nem tudom már neki megköszönni, amit értem tett, bár láthatóan tévedett… De kérdésedre visszatérve, ifjú tanítvány. Mindig a belső világodnak megfelelően fogsz látni engem. Én vagyok, ami Te nem élsz meg. Ha gyengének és elveszettnek érzed magad, akkor erős férfi leszek a szemedben, ha határozott és céltudatos vagy, akkor befogadónak és nőiesnek fogsz látni. … S mielőtt megkérdeznéd, igen, tudom befolyásolni, hogy miképpen láss engem…de ez maradjon a kettőnk titka.

    Jeg-reg ekkor ismét a gondolataiba mélyedt, s Száre nem akarta megzavarni elmélkedését.

    – Kérdezhetek még? – törte meg a hallgatását Jeg-reg.

    – Addig élsz, míg kérdezel. Ha elfogynak a kérdéseid, halott vagy. Ezért vagyunk itt – válaszolta neki Száre. – De először én tennék fel most pár kérdést.

    Jeg-reg szinte észrevétlenül bólintott.

    – Hogy jutottál be a szentélybe? S egyáltalán, hogy kerülsz ide? – tette fel kérdését Száre, ami már reggel óta furdalta az oldalát, miután kihozta a fiút a szentélyből.

    A kérdésre, Jeg-reg töviről-hegyire elmesélt mindent. Elmesélte, hogy lett az új kiválasztott, elmesélte az angyalpecsét történetét, a próbatételét, s azt, hogy milyen stációkon jutott el a szentélybe. Száre figyelmesen hallgatta.

    – Mit tudsz a háborúról? Hogy ért véget? – tette fel a következő kérdést Száre.

    Jeg-reg mindent elmondott az első megrázkódtatásról, amit tudott. Elmondta, amit az iskolában tanult róla, s elmondott mindent amit Ak-et-ma-ata, a mestere mondott el. Száre kíváncsian hallgatta a fiút, aki meglepődve látott egy fura félmosolyt Száre ajkain.

    – Ha tehetném, összeereszteném a mestered az aldabrai vénekkel. Biztosan jót vitatkoznának. – magyarázta meg a félmosolyt Száre. – Népemnek ugyanis más elképzelése volt a gonosz eredetéről…bár, ahogy most körbenézek, már senki nem fogja megmondani, hogy hol kezdődött ez az egész….

    Jeg-reg kíváncsian nézett Szárére. Más elképzelés a sötétség eredetére? Megannyi mítoszt, elképzelést, vallási tant tanítottak neki, s olvasott is a könyvtárban ezekről, de a lényegük mindnek egy volt. Bár az Aldabra több ezer év óta nem létezik, de az Akashában biztos van feljegyzés erről a bolygóról is. Hogy-hogy nem találkozott vele még soha? Száréra nézett és reménykedőn megkérdezte:

    – Elmondod nekem néped mítoszát? Kíváncsi vagyok rá.

    Száre úgy nézett rá, mintha azt kérte volna tőle, hogy egyen atriai Hydriből, amiről mindenki tudja, hogy a galaxis legundorítóbb ízű gyümölcse.

    – Fura egy szerzet vagy ifjú tanítvány. Ide sodort sorsod a vérzivatar kellős közepébe, s téged az érdekel, hogy honnan származik a sötétség?! Pedig inkább a bőröd kellene mentened – szaladt ki Száre száján.

    – Te soha nem kutattad a létezés kérdéseit? Hogy mi, miért van? Vagy, hogy jó-e, amit csinálsz? Hogy helyén való-e?

    – Valamikor…réges-rég. De, nézd, én egy egyszerű katona vagyok. S mint ilyen, nem moralizálok, mert abba beleőrülnék. Nem számolom, hogy hányan esnek el általam, s hányan halnak meg parancsomra. Egyszerűen csak harcolok a sötétség ellen. S már nem érdekel, hogy honnan származik a sötétség.

    – Soha nem kérdőjeleztél még egyetlen egy parancsot sem?

    – Úgy érted, hogy soha nem kérdőjeleztem meg-e a seregek urát?

    – Nem, úgy értettem, hogy parancsot nem kérdőjeleztél meg soha?

    – De a parancsokat a seregek ura adja! Vagyis, ha megkérdőjelezem a parancsot, akkor megkérdőjelezem Mihályt is, végső soron pedig az Egyet. Nem, nem kérdőjeleztem meg parancsot.

    – Akkor sem, ha nem értettél vele egyet? Volt már ilyen?

    – Igen, volt! De akkor is végrehajtottam.

    – Akkor is, ha ezrek és ezred haltak meg a parancs végett?

    – Igen, s akkor is, ha milliók. Egyébiránt, amiről Te beszélsz, azt zendülésnek, lázadásnak hívják a mi köreinkben. Számodra elfogadható?

    – Igen, ha a lázadással megakadályozom az erkölcsileg nem elfogadható cselekedet.

    – Erkölcs? Az szintén a moralizálás kérdéskörébe tartozik, amivel nem foglalkozom. Egyébként melyik erkölcsi szabályra gondoltál?

    – Az istenire!

    – Melyik istenre gondolsz, fiú? Csak ebben a galaxisban van vagy többszázezer. Vagy Te úgy gondolod, hogy eljutottál a tudatosság és a lelki fejlettség azon fokára, hogy teljes elméddel és teljes szíveddel megérted a Fenntartót, megérted az Egyet?

    – Őőőő, nem. Természetesen nem.

    – Akkor honnan tudod, hogy mi Isten erkölcsössége? Mondták? Tanította valaki?

    – Igen, mesterem, Ak-et-ma-ata, a föld elem főpapja.

    – Helyben vagyunk. Tehát a föld elem főpapja kiválasztott téged, mint tanítványt és Te kiválasztottad őt tanítódul?! Bármit mond elfogadod és egyben szolgálod őt és ő téged. Ha kell, vakon követed és mindent megteszel, amire megkér vagy utasít, mert feltételezed, hogy tudása, tapasztalata, tudatossága által többet ért az Egyből.

    – Igen, valahogy így…

    – Látod, Nekem ez a „személy” a seregek Ura, aki történetesen Mihael, Soha nem kérdőjelezem meg parancsait, maximum nem értem őket. Ahogy az én harcosaim sem tudják mindig, hogy egy feladatot miért adok nekik parancsba. De mindannyian tudjuk, hogy melyik polcon vagyunk, vagyis hol a helyünk, mi a feladatunk és mi a kötelességünk. Elfogadtuk, hogy a rendszer részei vagyunk, s elfogadtuk a helyünket és szerepünket a rendszerben s ezáltal működtetjük azt. Ezáltal vagyunk RENDben. A másik út a lázadás és végső soron a bukás… De úgy beszélsz, mintha soha nem tanultál volna a hierarchia lényegéről?!? De értem, mit akartál kérdezni. Nézz át a másik oldalra. Látod azt a sok népséget? Ott is láthatsz angyalokat, atlantisziakat, embereket és még másokat, csakúgy, ahogy itt.

    Jeg-reg némán bólintott.

    – Na, ők lázadtak a hierarchiában, a rendszerben elfoglalt helyük és szerepük ellen, s elhagyták azt… de a nagy szabadságvágyukban talán észre sem vették, hogy létrehoztak egy másik rendszert, ahol szintén bekerültek egy polcra, amely meghatározott kötelességekkel és jogokkal jár.

    – Honnan tudom, hogy melyik rendszer a jó? – kérdezte Jeg-reg

    – Ez egyszerű. Amelyik az ÉLetet szolgálja.

    – Nem gondolod, hogy kissé antagonisztikus az élet szolgálatáról beszélni egy háború kellős közepén? – csodálkozott Jeg-reg.

    – Nem gondolod, hogy a tűz nem csak pusztít, de egyben átalakít és új életet ad? – kérdezett vissza Száre.

    Jeg-reg ekkor megállt, elgondolkozott, majd hirtelen Szárének szegezte a következő kérdését:

    – Ha nem Mihály lenne a seregek ura, hanem mondjuk Gábriel, akkor is követnéd a parancsait?

    Száre hangosan felröhögött, amit Jeg-reg nem értett és azt gondolta, hogy kísérője őt neveti ki.

    – Gábriel?!? Mint seregek ura?!? – röhögött tovább Száre. – Látom, nem ismered őt…annyira, még ha Raziel pecsétje van is rajtad. Gábriel az egyik legszórakoztatóbb angyal a világmindenségben. Eléggé kedvelik őt mindenfelé, talán azért, mert imád beszélni. Ha kell, lyukat beszél a hasadba, miközben nem mondd semmit. Persze, ezt kevesen veszik észre, mert imádja a rébuszokat és a hexametereket. Szeret példázatokon keresztül tanítani és nem általik az illúzióban is illúziót kelteni. S…háááát…hogy is mondjam – mert látom, hogy még nem nagyon volt dolgod a másik nem képviselőivel – ha tanulni akarsz, hozzá fordulhatsz bizalommal. Ismer nagyon jó beavató helyeket…Ha érted, mire gondolok…

    Jeg-reg, nem igazán értette, Száre meg nem firtatta tovább.

    – Mindazonáltal Gábriel is hatalmas harcos, bár nem ez a legfőbb erőssége. S hogy kérdésedre feleljek, ha jól akarod működtetni a hierarchiát, akkor nem a személyt kell tisztelned, hanem a pozíciót (bárki tölti is azt be). Egy biztos, a haditanácsok biztosan hosszabbak lennének…

    – Még egy kérdés. Honnan tudtad, hogy nem egyike vagyok a szentély papjainak?

    Száre szeme elkerekedett és nevetését visszafojtva próbált Jeg-regnek válaszolni.

    – Tudod, a papok általában ruhában szoktak lenni s csak bizonyos szertartások esetén flangálnak mezítelenül.